BABA-MAMA
BABA TAJ KÁRTYA
A születési anyakönyvi kivonat és a lakcímkártya birtokában azt gondolná az ember, hogy minden együtt van, de a baba Taj kártyájáról sem szabad megfeledkezni, hiszen abból kell kiindulni, ha megvan, akkor soha nem lesz rá szükség.
A baba Taj kártyája automatikusan intéződik, - miután a kórház lejelentette a pici születését a hivatalok felé -, az OEP postán küldi ki a kártyát az anyuka állandó bejelentett lakcímére, a szülést követő 3-4 héten belül. Ha valami oknál fogva mégis szükség lenne a pici Taj számára ennél korábban, akkor forduljon hozzánk bizalommal, megyünk és hozunk egy igazolást a számról.
A baba fél éves koráig alanyi jogon jár az egészségügyi ellátás, amire reméljük nem csak ekkor, hanem később sem lesz szükség, viszont a családtámogatási ellátások igényléséhez már szükség van a Taj kártyára, tehát nem érdemes a postásra várni, de a családtagokat sem kell terhelni az egészségbiztosítási pénztárban való ügyintézés nyűgjével.
A fenti hivatali útvesztőt természetesen nem kell végigjárniuk, illetve akkor sincs gond, ha valahol elkallódik a nyomtatvány vagy akár a Taj kártya, hiszen csak jeleznie kell nekünk a lejjebb található mezők kitöltésével, és mi már hozzuk is a kártyát.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 8.700 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
BABA ANYAKÖNYVI, LAKCÍMKÁRTYA
Ne legyen gondja akkor sem a baba születési anyakönyvi kivonatára és lakcímkártyájára, ha esetleg a kórház nem gondoskodik ezek beszerzéséről. Előfordulhat azonban az is, hogy ezeket a kórház intézné, de a megrendelt lakcímkártya elakad útközben.
Az anyakönyvi kivonat és a lakcímkártya mindenképpen szükséges a további ügyintézéshez, például a családi pótlék igényléséhez is, így az Ön érdeke, hogy ezek minél hamarabb rendelkezésre álljanak. A pici anyakönyvi kivonatát mindig abban a kerületben lehet átvenni, ahol született a csöppség. A lakcímkártya esetében azonban már nem ilyen egyszerű az ügyintézés, mert előfordulhat, hogy az anyuka állandó lakcíme vidéken van, így a lakcímkártya elkészítését a lakhely szerinti okmányiroda fogja végezni.
Ebben az esetben is számíthat ránk, kiderítjük merre lehetnek az iratok, hogy ne a családtagoknak kelljen rohangálniuk ügyet intézni, hiszen nekik számos egyéb, fontosabb tennivalójuk van, hogy a baba és a mama kényelme biztosítva legyen.
Önnek csak annyi dolga van, hogy az alábbi mezőket kitöltve jelezzen nekünk, mi felkeressük, és a meghatalmazással már indulunk is az iratokért.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 8.700 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
TELJES BABAÜGYINTÉZÉS
Ne engedje, hogy a baba megérkezésével járó örömöt elrontsák az ilyenkor szükséges hivatalos iratok, lakcím-, TAJ- és egyéb kártyák beszerzésével szükségszerűen együtt járó kényelmetlenségek, mint a sorban állás és várakozás. Minden ilyen jellegű irat beszerzésére itt vagyunk mi, Ön és családja pedig töltse együtt minden percét a kis újszülöttel. Mi már tisztában vagyunk vele, hogy Budapesten és vonzáskörzetében melyik hivatal hol található, illetve mit hol kell intézni, de időnként még munkatársainknak sincs könnyű dolga.
A baba TAJ kártyája, anyakönyvi kivonata és lakcímkártyája
A kisbabát mindig az anya állandó lakcímére jelentik be, ezt szülés után a kórházak általában elintézik a születési anyakönyvi kivonattal együtt (sajnos nem mindig). Amennyiben az anyuka ideiglenes lakcímmel is rendelkezik, és szeretné, ha a baba is megkapná az ideiglenes címet (például bölcsődei vagy óvodai bejelentkezés miatt), akkor ebben az esetben is bízhat bennünk, a csöppség nem marad megfelelő lakcímkártya nélkül. A baba TAJ kártyája és adókártyája pedig automatikusan érkezik postán a szülést követően.
Látható, mennyi mindenre van szüksége a babának ahhoz, hogy teljes jogú állampolgár legyen, ezért célszerű, ha ezeket egy az egyben ránk bízza, hogy a baba összes ügyét mi intézzük, hogy minden dokumentum együtt legyen, mire a mama vagy meghatalmazottja elindul a hivatalok labirintusába.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 13.050 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
ANYASÁGI, CSALÁDI
Szülés után 180 napon belül igényelhető az egyszeri anyasági támogatás, amit a Magyar Államkincstártól kell kérni, természetesen személyesen, ha biztosra akarunk menni, ahol ugyanezzel a lendülettel a családi pótlékot is el tudjuk intézni. A hat hónapos határidő is jelzi, hogy le lehet maradni az alanyi jogon járó támogatásokról, ha az ember lánya nincs tisztában a lehetőségeivel.
A családi pótlék is alanyi jogon jár a babát vállaló családnak, de ez nem azt jelenti, hogy automatikusan elkezdik küldeni, hanem össze kell szedni a létező összes dokumentumot, majd a baba Taj kártyájával együtt elzarándokolni az Államkincstárhoz, ahol néhány órás várakozás és a nyomtatványok kitöltése után megállapítják a gyermekek számától függő, de fix összegű támogatást.
Az anyasági támogatás összege 2012.-ben 64.225 Forint, ami megéri az utánajárást, de ezt természetesen nem a baba és a mama együttlétének rovására kell megtenni, sőt, a családtagok terheit sem kell ezzel növelnie, hiszen mi már hozzáedződtünk a néhány órás várakozáshoz, valamint az utólag, pótlásként benyújtandó dokumentumok miatti ismételt sorban álláshoz.
Természetesen ebben az esetben is javasoljuk, hogy nézze meg a teljes körű mama ügyintézésünket, hiszen abban a szolgáltatásunkban a TGYÁS igénylését is mi végezzük, amiről nem árt tudni, hogy azért az OEP-hez kell fordulnia annak, akinek nincs munkáltatója, aki erről gondoskodna.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 13.050 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
TGYÁS
A terhességi gyermekágyi segélyt, vagyis a TGYÁS-t általában a munkáltatónál kell igényelni, amennyiben TB kifizetőhelyként működnek. Ellenkező esetben a kismamának egy foglalkoztatói igazolást kell kérnie a munkahelyétől és a kérelmet magának kell leadnia az OEP-nél.
Általában nem szokták ezt külön kérni tőlünk, hiszen még azoknak is sokkal érdemesebb igénybe venni a teljes mama ügyintézés szolgáltatásunkat, akiknek intézi a munkahelye a TGYÁS-t. Így minden esetben otthon maradhatnak a babával, hogy rohangálás és sorban állás helyett élvezhessék az együtt töltött időt.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 13.050 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
TELJES MAMAÜGYINTÉZÉS
A szülést vállaló nők, illetve családok részére számos támogatás alanyi jogon jár, de ezeket a kismamának kell igényelnie, mégpedig általában személyesen, ami számos hivatal felkeresését, valamint alkalmanként több órás várakozást jelent, amit otthon tölthet a babával, ha ránk bízza ezek elintézését.
Feltehetőleg már a szülés előtt tisztában vannak vele az anyukák, hogy a baba születésekor egyszeri anyasági támogatás jár alanyi jogon, de sokan nem tudják, hogy ennek igénylése határidőhöz van kötve, vagyis csak a szülés utáni, 180 napon belül lehet kérni.
A hozzánk forduló anyukákat minden alkalommal részletesen tájékoztatjuk, hogy esetükben milyen támogatások, segélyek és egyéb juttatások járnak, ugyanis ezek számos tényezőtől függnek, kezdve a mama és a baba családjának anyagi helyzetétől. Az sem mindegy, hogy például melyik önkormányzathoz tartoznak, hiszen a szülés után igényelhető kerületi támogatás teljesen eltérő lehet a különböző önkormányzatoknál.
A családi pótlékról mindenki tudja, hogy az minden gyereket nevelő családnak jár, de az igénylésével együtt járó hercehurcára már kevesebben gondolnak, ráadásul van, aki esetleg nem tudja, hogy az Államkincstárnál maximum két hónapot fizetnek ki visszamenőleg.
A TGYÁS-ként ismert terhességi gyermekágyi segélyt általában a munkáltatónál kell igényelnie azoknak, akik szüléskor rendelkeznek munkahellyel és munkáltatójuk TB kifizetőhelyként működik. Ha a munkahely mégsem intézi a TGYÁST vagy nem dolgoztak a baba születése előtt, akkor maguknak kell utánajárniuk az egészségbiztosító ügyfélszolgálatánál.
Bízza ránk a hivatali ügyintézést, sorban állást és az ezekkel együtt járó stresszt, Ön pedig maradjon otthon és kényeztesse a babát.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 17.600 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
BABA ADÓKÁRTYA
A baba adókártyájával kapcsolatban Önöknek semmi dolguk nincs, hiszen ezt automatikusan küldi az adóhivatal, ami pillanatnyilag a NAV névre hallgat.
Ebben az esetben ránk csak akkor van szüksége, ha a család
valamelyik tagja azonnal bankszámla nyitásával szeretne gondoskodni az újszülött anyagi biztonságáról, amihez viszont szükség van a pici adószámára, melyről örömmel hozunk igazolást.
Ha szeretne egy ilyen igazolást, illetve akkor, ha hiába várakozik az adókártyára, forduljon hozzánk bátran, egy meghatalmazás birtokában már megyünk is a kártyáért. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha netán a már kézhez kapott adókártya elveszik, és szükség van a pótlására.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 8.700 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
KERÜLETI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE
A baba 6 hónapos koráig lehet igényelni a kerületi támogatást, amihez a különböző önkormányzatok eltérően viszonyulnak. Általános feltétel, hogy a szülés előtt legalább egy éve kerületi lakos legyen az anyuka, illetve méltányossági alapon az apa ott lakása is elég lehet.
Természetesen kérik a jövedelemigazolásokat, és számos egyéb dokumentumra is szükség lehet, amiről esetleg csak több órás várakozás után értesülnek, így legközelebb újra meg kell várni az ügyintézőhöz bejutást.
Eltérések vannak az igényléshez szükséges iratokban, a támogatás összegében, és sajnos olyan önkormányzat is van, amelyik nem örül a kis jövevénynek annyira, hogy ezt legalább ezzel a kis figyelmességgel meghálálja.
Látható tehát, hogy nem kevés utánajárásra van szükség a néhány tízezer forintos támogatás igényléséhez, viszont, ha ránk bízzák, mi utána nézünk, így Önöknek csak a meghatalmazást kell megírniuk, valamint a szükséges dokumentumokat előszedni a fiókból.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 8.700 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
GYED
A baba fél éves korától, vagyis a TGYÁS folyósításának megszűnésétől kezdve jár a GYED a gyermek után, de csak akkor, ha a szülést megelőző két évben legalább egy évig biztosított jogviszonnyal rendelkezett az anyuka.
Amennyiben a munkahely TB kifizetőhelyként működik, akkor a GYED igénylését is ők intézik, hasonlóan a TGYÁS-hoz.
A GYED maximum a baba 2 éves koráig kapható, de számos olyan eset van, amikor megszűnik a jogosultság, ezekről természetesen részletesen felvilágosítjuk az ügyeiket ránk bízó anyukákat.
A GYED nem alanyi jogon járó támogatás, így a megállapításához több feltétel is fűződik, viszont az ide vonatkozó rendeletek számos lehetőséget is biztosítanak ezek teljesítésére, így a hozzánk forduló anyukáknak szinte minden esetben sikerül megigényelni ezt a juttatást. Mindehhez ráadásul nem is kell végigjárnia hivatalokat, hiszen ezt, és a sorban állást is átvállaljuk.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 13.050 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT
GYES
A gyermek 3 éves koráig adható GYES-t, vagyis a gyermekgondozási segélyt azok a családok is igényelhetik, akiknek valamilyen ok miatt végképp nem jár a GYED.
A gyermekgondozási segélyt ráadásul bármelyik szülő, sőt az apa és a mama egyetértése esetén, a baba 1 éves korától kezdve akár a nagyszülő is kaphatja. A GYES a GYED megszűnése, vagyis a gyermek 2 éves kora után is igényelhető, de a kétféle családtámogatás nem adható együtt.
A GYES igénylése a többi támogatáshoz hasonlóan nyomtatványok kitöltésével, a hivatalok felkeresésével, és az ottani hosszú várakozással jár együtt.
Ha ránk bízza a baba megszületésével együtt járó támogatások igénylését, akkor átvállaljuk az ügyintézéssel járó bonyodalmakat.
Ilyet szeretne? Írjon nekünk!
Ár: 13.050 Ft
Háztól-Házig ügyintézéssel: Szentendre +1 000 FT Budakalász, Pomáz, Leányfalu +1 500 FT Csobánka, Dunabogdány, Budapest III.ker +2 000FT